A zsiráfok nagy afrikai párosujjú patás emlősök. Ők a Föld legmagasabb szárazföldi állatai és a legnagyobb kérődzők. Megkülönböztető jellemzőik a rendkívül hosszú nyakuk és lábaik, szarvszerű, bőrbevonatú koponyakinövéseik és szőrzetük foltos mintázata.

A nemek színezete egyforma, de a tehenek körülbelül 0,7-1 méterrel alacsonyabbak. A bikák tömege elérheti az 2000 kilogrammot, a nőstények legfeljebb 1200 kilogrammosak.

Minden zsiráf foltos, de a szőrzet színezete, a foltok méretei és kontúrjai alfajonként, a mintázat pedig egyedenként változó. Az alapszín lehet homokszínű, világosbarna vagy sárgás, a foltok a sárgától a gesztenyevörösig, illetve a szabálytalantól a szögletesig változhatnak.

A bikák szarvcsúcsa akár 5,7 méter magasan is lehet, marmagasságuk eléri a 3,3 métert. Fara látványosan alacsonyabb a marjánál. A vérszívók elleni legyezőként használt, fekete pamacsban végződő farka 75-100 centiméteres.

Rendkívül hosszú (2,4méteres), - de a többi emlőshöz hasonlóan csupán 7 csigolyából álló - nyaka és hosszú lábai emelik ilyen magasságba.

A zsiráfszarvak a koponya, bőrrel burkolt csontkinövései. Számuk általában kettő, de a homlokrész dudorján nőhet egy, az eredeti szarvak mögött pedig egy újabb pár, kisebb szarv. A több szarv az idős bikák sajátossága.

A száraz szavannák lakója. Előfordulása nagyban függ az akáciáktól, fő tápláléka ugyanis ezek lombja. Az itatóktól kevésbé függ, mivel elég ritkán iszik. Az akáciák (Acacieae) mellett leginkább az afrikai mimózák (Mimoseae) alkotják étrendjét. Az akácia tüskéit fogaival széttöri, ezért azok nem sebzik fel szájüregét. A fák leveleit, virágait és terméseit egyaránt megeszi, az ásványi anyagokért olykor némi földet is fogyaszt. Gyomra négy részből álló kérődzőgyomor.

A zsiráf és az ernyőakácia (Vachellia tortilis) kölcsönösen alkalmazkodott egymáshoz. Amikor az akácia érzi, hogy a zsiráf legelni kezdi, méreganyagokat termel a leveleiben, amitől azok a zsiráf számára kellemetlen ízűvé válnak. Eközben figyelmeztető illatanyagot (etént) bocsát ki, és a környező, azt érzékelő fák ugyancsak elkezdenek mérget termelni. Amikor a zsiráf érzi, hogy a levelek íze megromlott, arrébb megy - méghozzá nem a közelben álló, figyelmeztetett fákhoz, hanem távolabb, illetve széllel szemben.

Egy ereje teljében levő bika naponta akár 65-70 kilogramm zöldtakarmányt is megehet. A bikák többnyire kinyújtózva, a lehető legmagasabbról csipegetnek, míg a válogatósabb tehenek gyakran test- és térdszinten legelnek.

A zsiráf fogazatának főbb jellemzői és sajátosságai:

- Metszőfogak: Felül hiányoznak, alul 4 pár (összesen 8 db) metszőfog található, amelyek segítségével az állat legel és tépi a növényeket.

- Szemfogak: A valódi kérődzőknél teljesen hiányoznak, így a metsző- és őrlőfogak között egy üres tér, az úgynevezett foghéj (diastéma) alakult ki.

- Őrlőfogak: Az állat két oldalán elhelyezkedő zápfogak (előzáp- és utózápfogak) redőzött felületűek. Ezek végzik a növényi rostok, a cellulóz hatékony őrlését.

- Szarvpárna: A felső állcsont elülső részén lévő kemény, kötőszövetes párna, amely az alsó metszőfogakkal együttműködve a táplálék megragadását és elvágását biztosítja.

Bármikor kérődzhet, pihenés vagy akár menet közben is, ez elősegíti a tápanyag felhasználását.

A zsiráfok nyelőcsőizmai elég erősek ahhoz, hogy lehetővé tegyék a táplálék gyomorból felfelé a nyakon keresztüli, a szájba történő visszaöklendezést kérődzés céljából. Négyüregű gyomruk van, amely alkalmazkodott speciális étrendjükhöz. Egy felnőtt zsiráf belei több mint 70 méter hosszúak.

A fej talajszintre mozgatása - a víz elérése érdekében - a zsiráf vérkeringésére nagy hatást gyakorol. Keringési rendszere alkalmazkodik az állat nagy magasságához. 11 kg-os és 60 cm- es szívének körülbelül kétszeres vérnyomást kell biztosítani, mint amennyi egy embernek szükséges az agy vérellátásának fenntartásához. Az ezt megteremtő szív fala akár 7,5 cm vastag is lehet. A zsiráfok pulzusszáma viszonylag magas, percenként 150 szív összehúzódás.

Amikor az állat lehajtja a fejét, a vér akadálytalanul áramlik lefelé és a felső nyakban található, nagy keresztmetszetű rete mirabile megakadályozza a túlzott véráramlást az agyba. Amikor az állat ismét felemelkedik, a vérerek összehúzódnak, és a vért az agyba tolják, így az állat nem ájul el. A nyaki vénák több (leggyakrabban hét) billentyűt tartalmaznak, amelyek megakadályozzák a vér visszaáramlását a fejbe az alsó üreges vénából és a jobb pitvarból, miközben a fej le van hajtva. Ezzel szemben az alsó lábszárban lévő erek nagy nyomás alatt vannak a rájuk nehezedő folyadék súlya miatt. Ezért az alsó lábszárak bőre vastag és feszes, megakadályozva, hogy túl sok vér áramoljon az ottani erekbe.

Társas állat, a többnyire 10-20, különböző korú és ivarú egyedből álló csorda meglehetősen laza és instabil. A kicsiny csapatokban egy hímhez egy vagy két nőstény tartozik a borjaival együtt. A magányos állatok sem ritkák.

Csendesnek tűnnek, mert többnyire infrahangokkal kommunikálnak, bár vész esetén köhögő, horkantó vagy sípoló hangot is kiadhatnak. A kicsik mekegnek.

Magassága segíti életben maradását, mert már messziről meglátják egymást és a veszélyforrásokat. Gyakran csatlakoznak zebrák, antilopok, bölények és más növényevő állatok csoportjaihoz, ahol az őrszem és vészjelző szerepét is ellátják.

A zsiráfok az esős évszakban párzanak. A bikák a párzás előtt megállapítják, hogy a kiválasztott nőstény fogamzóképes-e.

Először udvarolni kezd, szorosan követi, amíg a nőstény hajlandónak nem mutatkozik a párzásra.

Kb. 450-460 napos vemhesség után a száraz időszakban, május-augusztus között szülik meg borjaikat. Állva vagy menet közben ellenek, így a borjúk életüket egy kb. 2 méteres zuhanással kezdik.

Az esetek többségében egyetlen utód születik, de ikerellésre is volt már példa. Az újszülött zsiráf 2 méter magas, tömege pedig 50-55 kilogramm.

Borjakat 12-16 hónaposan választják el, bár a bikák általában korábban (12-14 hónaposan) önállósodnak. A fiatal nőstények szívesen maradnak anyjuk csordájával. Az ivarérettséget 3-4 évesen érik el, és kb. egy évvel ezután szaporodnak először - állatkertekben mindez sokkal hamarabb bekövetkezhet.

A magányos kóborlásra hajlamos bikák 4-5 évesen válnak ivaréretté, de 7 éves koruk előtt ritkán nemzenek utódot. Ehhez ugyanis ki kell vívniuk a domináns státuszt egy saját csordában.

A zsiráf élettartama a vadonban 10-15, fogságban 20-25 év.

Eddig a zsiráfok általános tulajdonságaival ismerkedtünk. Vizsgáljuk meg, hogy a tudósok által meghatározott 9 alfajnak az élettere hol található és az adott alfajra vonatkozó néhány jellemzőt is vegyünk szemügyre!

Az angolai zsiráf, vagy namíbiai zsiráf (G. c. angolensis) Észak-Namíbiában, Délnyugat-Zambiában, Közép-Botswanában, Nyugat-Zimbabwében, Dél-Zimbabwében és 2023 közepe óta Angolában ismét előfordul. Becslések szerint körülbelül 13 000 állat él a vadonban és körülbelül 20 található állatkertekben.

A szudáni vagy kordofáni zsiráf (G. c. antiquorum) elterjedése magában foglalja Dél-Csádot, a Közép-afrikai Köztársaságot, Észak-Kamerunt, a Kongói Demokratikus Köztársaság északkeleti részét és valószínűleg Nyugat-Szudánt. A kameruni populációkat korábban a G. c. peralta alfajba sorolták, de ez téves volt. A núbiai zsiráfhoz képest ennek az alfajnak kisebb és szabálytalanabb a foltosodási mintázata. Foltjai a lábak belső oldalán, néha a csánk alatt találhatók. Úgy vélik, hogy mintegy 2000 egyed él a vadonban.

A núbiai zsiráf vagy ugandai zsiráf (G. c. camelopardalis) Kelet-Dél-Szudánban és Délnyugat-Etiópiában található, Kenya és Uganda mellett. Gesztenyebarna foltjai többnyire fehér vonalakkal vannak körülvéve, míg az alsó részen nincsenek foltok. Úgy gondolják, hogy körülbelül 2150 egyed él a vadonban.

A dél-afrikai zsiráf vagy fokföldi zsiráf (G. c. giraffa) Dél-Afrikában, Dél-Botswanában, Észak-Botswanában és Délnyugat-Mozambikban található. Sárgásbarna alapszíne sötét, kissé lekerekített foltokkal, némelyik csillagszerűen kinyíló, levelekhez hasonlító mintázattal. A foltok a lábakon lefelé egyre kisebbek lesznek. A hímek átlagos mérete viszonylag kicsi. A becslések szerint legfeljebb 31500 egyed él a vadonban és 45 egyed állatkertekben.

A nyugat-afrikai zsiráf vagy csádi zsiráf (G. c. peralta) a Niger délnyugati részén őshonos. Ennek az állatnak világosabb a szőrzete, mint a többi alfajnak, vörös, lebeny alakú foltokkal, amelyek a csánk alá érnek. Ez a zsiráfok legveszélyeztetettebb alfaja, 400 egyed él a vadonban.

A hálós zsiráf vagy recés zsiráf (G. c. reticulata) Kenya északkeleti részén, Etiópia déli részén és Szomáliában őshonos. Jellegzetes szőrzete éles szélű, vörösesbarna sokszögű foltokból áll, amelyeket vékony fehér vonalak vesznek körül. Becslések szerint 8660 egyed él a vadonban és a Nemzetközi Fajinformációs Rendszer nyilvántartása alapján több mint 450 állatkertekben.

A Rothschild-zsiráf (G. c. rothschildi) Elterjedési területe Uganda és Kenya egyes részeit foglalja magában. Dél-Szudánban jelenléte bizonytalan. Ennek a zsiráfnak nagy, sötét foltjai vannak, amelyek szélei általában jól definiáltak, de néha kettéhasadnak. A sötét foltok halvány színű örvényeket is tartalmazhatnak. A foltok ritkán érnek le a csánk alá, és ritkán a patákig. Ez az ökotípus öt "szarvat" is fejleszthet ki. Úgy vélik, hogy körülbelül 1500 egyed él a vadonban és több mint 450-en élnek állatkertekben.

A Thornicroft zsiráf vagy luangwa zsiráf (G. c. thornicrofti) jelenléte a kelet-zambiai Luangwa-völgyre korlátozódik. Csíkozott és kissé csillag alakú foltjai vannak, amelyek átnyúlhatnak a lábakra. Legfeljebb 550 egyed él a vadonban és egy sem az állatkertekben.

A maszáj zsiráf (G. c. tippelskirchi) Kenya középső és déli részén, valamint Tanzániában található. Szőrzete mintázata igen változatos, oválisak és metszett vagy ferde szélűek is lehetnek. Úgy gondolják, hogy összesen 32 550 egyed él a vadonban] és körülbelül 100 egyed él állatkertekben.

A zsiráfot ősidők óta vadászták húsáért és erős, sok célra felhasználható bőréért. A búr telepesek számára presztízskérdés volt, hogy fogathajtó korbácsaikat toldatlanul, a zsiráf hátából kihasított bőrcsíkokból fonják össze.

Élőhelyeinek beszűkülése mellett ma leginkább az orvvadászat fenyegeti a fajt, főképp a nyugat-afrikai populációk vannak veszélyben, a többi alfaj jövője biztosítottnak tűnik.

A Dél-afrikai Köztársaságba sikeresen telepítették vissza a zsiráfokat és 2016 decemberében fölkerült a fenyegetett fajok közé.

A vadon elejtett zsiráfok húsát még ma is széles körben fogyasztják Afrikában, bár a legális módon történő hozzáférés drága. Mivel így is van kereslet rá, ezért az orvvadászok gyakran kereskednek zsiráfhússal. A legkedveltebb a sült zsiráfborda. Húsa édes, ízében hasonlít szarvas és a szarvasmarha húsára.

Az illegális zsiráfvadászat, közismert nevén orvvadászat, a vadon élő zsiráfok "csendes kihalásának" egyik fő oka, akiknek populációja az elmúlt három évtizedben közel 40%-kal csökkent. A szigorúan szabályozott, legális trófeavadászattal ellentétben, amely olyan országokban engedélyezett, mint Dél-Afrika és Namíbia, az illegális orvvadászat elsősorban Közép-, Kelet- és Nyugat-Afrikában virágzik. A helyi feketepiacokat látja el vadhússal, az illegális nemzetközi hálózatokat pedig testrészekkel.

Az illegális vadászat fő mozgatórugói

Vadhús fogyasztás: A zsiráfok hatalmas mennyiségű húst termelnek, így értékes célpontok a helyi orvvadászok számára, akik élelmet vagy gyors bevételt remélnek.

Hagyományos orvoslás: Különböző kultúrák illegálisan használnak zsiráfcsontvelőt és - agyat abban a téves hitben, hogy azok gyógyítják az olyan betegségeket, mint a HIV/AIDS.

Luxus csecsebecsék: A zsiráfbőrből készült korbácsok, zsiráffarkak státuszszimbólumként, légycsapóként és hozományajándékként igen keresettek egyes kelet-afrikai közösségekben.

Illegális vadon élő állatok csempészete: A korrupt hálózatok időnként kihasználják a helyi kiskapukat, hogy élő borjakat vagy testrészeket csempésszenek gazdag külföldi vásárlóknak.