Eurázsia, főként Észak-Európa és Szibéria erdeiben él. Magyarországon az Északi-középhegységben, elsősorban az Aggteleki Nemzeti Park területén fordul elő. Hazánkban nagyon ritka fajnak számít.

Az állat testhossza 80-130 centiméter, marmagassága 60-75 centiméter, farokhossza 11-25 centiméter és testtömege 8-38 kilogramm. Egy átlagos hím 22 kilogramm, egy átlagos nőstény pedig 18 kilogramm tömegű.

Az eurázsiai hiúz bundájának alsó szőrzete igen tömött, selymes, efölött a koronaszőrök 5-7 centiméteresek. A hátoldalon a szőre sűrűbb, bár annak hosszabb szőrszálai miatt ez éppen fordítva tűnik. A vörös vagy vörösesbarna hát sötét foltozása erősen változó, de tájanként jellemző lehet. Rövid, szinte csonkának ható fekete végű farkát a hiúz fel tudja mereszteni.

Hallása kiváló, vadászat közben is leginkább erre az érzékére támaszkodik. A fülén 4 centiméter hosszú, fekete bojt van, amelynek segítségével képes a hangforrás helyét pontosan meghatározni. A bojt színe feltűnően elüt a világos hátsó fülszegélytől.

Túlnyomórészt éjjel tevékeny, de napközben is lehetnek aktív periódusai, különösen, ha éhes és nincs kitéve üldöztetéseknek. Nappali pihenőjét valamilyen rejtett helyen tölti, ami lehet egy hasadék, barlang, üreg vagy nagyon sűrű bozót

Az állat tápláléklistája a kisemlősöktől az őzekig és a szarvasborjúig terjed. Egyik legfontosabb zsákmányuk a nyúl. Méteres ugrásokkal vetik rájuk magukat és mancsukkal ütik le őket. A dél-szibériai hegyekben az őz áll prédáik között az első helyen. A magas hóban az őz nehezen halad, a hiúzok pedig éppen ehhez alkalmazkodtak.

Az ivarérettséget 1,5-2 éves korban éri el. A párzási időszak február-március között van. A párzásra kész nőstények vizeletükben szagjelet hagynak, a hímek pedig párt keresve barangolnak. Ilyenkor hallani érdes nyávogásukat is, egyébként csöndesek. A vemhesség 65-74 napig tart, ennek végén legfeljebb 4 kölyök jön a világra. Az ellés valamilyen jól rejtett, megközelíthetetlen helyen történik, amelyet előzőleg kibélelt.

Az újszülött apróságok 250-300 grammosak. Fülnyílásukat még finom bőrredő fedi. Szemüket a 12. napon nyitják ki. Néhány nappal később kezdenek kinőn tejfogaik és a kölykök már ki-kijárnak a vacokról. Ha felfedezik őket, anyjuk más rejtekhelyre viszi át a kicsiket. Az elválasztás félév után következik be, de a második hónap végén már a zsákmányból is esznek. Az első tél után 7-10 kilogrammot nyomnak. Az elválasztás után a kölykök még egy évig az anyjukkal maradnak.

Egykor gyakori állat volt az Ibériai félszigeten, sőt dél-Franciaországban is előfordult néhány példány. A 20. század elején még körülbelül 100 000 példánya élt, de az 1960-as és 1990-es évek közt az állatok 80%-a eltűnt, a vadászat és az üregi nyulak létszáncsökkenésének következtében. Mára csak elszórt populációi maradtak Spanyolország délnyugati részén.

Megjelenésében az eurázsiai hiúzhoz hasonlít, de nála kisebb, testhossza 65-100 cm, beleértve 5-19 cm-es farkát. Marmagassága körülbelül 40-50 cm. A felnőtt állatok 5-15 kg-ot nyomnak. A nőstények valamivel könnyebbek a hímeknél. Pofája sokkal macskaszerűbb, mint a többi hiúzé. Bundájának alapszíne világosabb az eurázsiai hiúzénál, világosszürke vagy sárgásbarna, határozottabban látszódnak a pöttyök, innen ered a párduchiúz elnevezés. Pofaszakálla sokkal markánsabb, mint a többi hiúznak .

Mivel kisebb többi rokonánál, zsákmányállatai is kisebb termetűek, a mezei nyúlnál ritkán zsákmányol nagyobb állatot. Szürkületkor vadászik rágcsálókra, nyulakra, rovarevőkre, madarakra, hüllőkre és kétéltűekre, tehát mindenre, ami elég kicsi hozzá képest. Azonos "ízlésük" miatt vetélytársa a vörös rókának, az egyiptomi mongúznak és a vadmacskának.

Egy kifejlett hímnek naponta egy, a vemhes nősténynek pedig naponta három nyulat kell megennie, hogy ne gyengüljön le. Legjobban a nyílt erdőkkel kevert nagy kiterjedésű bozótosokat kedveli, ugyanis a nyílt terepen élnek fő zsákmányállatai, a ligetekben pedig kialakíthatja vackát. Egy kifejlett ibériai hiúznak 10-20 négyzetkilométer territóriumra van szüksége, de a terület mérete a vadászható állatok mennyiségétől függ.

Magányosan élő és vadászó állat. Lopakodva cserkészi be prédáját, vagy hosszú ideig fekszik és vár fedezékben, amíg a leendő zsákmánya elég közel nem kerül a rejtekhez. Ekkor rövid nekifutással próbálja meg elejteni.

Kitűnő látásának köszönhetően a párduchiúz egy egeret 75 méterről, egy üregi nyulat 300, egy őzet pedig akár 500 méterről is észrevesz. A párzási időszak beköszöntével (január-február) a nőstény elindul partnert keresni, ilyenkor territóriumát is otthagyhatja. A 2-3 kölyök a párzás után 65-75 nappal jön világra. A fiatal hiúzok 18 hónaposan hagyják el anyjukat és még körülbelül 6 hónapba telik, mire új területet találnak maguknak. A hímek 2-3, a nőstények 2 éves korukban válnak ivaréretté. A párduchiúz, akárcsak a nemzetség többi tagja, vadon 10-12 évig él.

A spanyol hiúz ma a világ legritkább macskaféléi közé tartozik, de a gondos védelmi programnak hála megmenekülni látszik a kihalástól. Ma körülbelül 400 él belőlük szabadon. A fő veszélyt a portugáliai és spanyolországi paratölgy-erdők kivágása, a szőrméjéért való vadászat jelenti.

Eltűnésükkel ez lenne az első macskaféle kihalása a kardfogú tigrisek kihalása óta, amely még a pleisztocén végén következett be.

Amerika északi részein, Kanada és az Amerikai Egyesült Államok területén honos. Dél felé a Nagy-tavak övéig, nyugat felé pedig a Sziklás-hegységig található. Leginkább erdős vidékeken tartózkodik.

Egy kifejlődött példány hossza 76-106 centiméter, amiből 5-12 centiméter a farok, marmagassága 48-56 centiméter, valamivel kisebb az eurázsiai hiúznál. Bundája sűrűbb és hosszabb szőrű, mint európai rokonáé, barkója és fülpamata is nagyobb. Gereznájának uralkodó színe barnás ezüstszürke, a sötét foltok a háton alig, a törzs két oldalán is csak kevéssé tűnnek ki.

A kanadai hiúz elsősorban éjjel aktív, akárcsak fő prédája, a hócipős nyúl. Ennek ellenére nappal is megfigyelhető. Az állat napi 8-9 km-t tehet meg, 0,75-1,5 km/h sebességgel mozoghat a zsákmányszerzés érdekében. Jó úszó, ügyes mászó és elkerüli a ragadozókat, ha magasra mászik fel a fára, de csak a földön szokott vadászni.

Magányos életmódú, kivéve az anyaállatok és a nőnemű utódaik közötti köteléket, illetve az ellenkező nemű egyedek közötti ideiglenes "párkapcsolatot" a párzási időszak idején, mely nagyjából egy hónapig tart, márciustól április elejéig.

Két-három hónapos vemhesség után egy-nyolc "kiscicából" álló alom születik. A hiúzok szaporodási ciklusai és alomméretei a zsákmány elérhetőségétől függően változtak. Születéskor 175-235 g súlyúak, első tizennégy napban vakok és tizenkét hetesen elválasztják őket. A legtöbb ellés májustól júliusig tart. A kiscicák körülbelül öt hét után hagyják el az odút és hét-kilenc hónapos korukban kezdenek vadászni. Tíz hónapos korukban hagyják el az anyjukat.

A nőstény utódok általában anyjuk közelében telepednek le és egész életükben kapcsolatban maradnak velük, míg a hím utódok messzire költöznek anyjuk élőhelyétől.

A kanadai hiúzokról azt írták, hogy tizenhat évig élnek a vadonban, bár a legtöbbjük nem éli meg a tízet, fogságban akár huszonhét évig is megélhetnek.

Életterük Kanada déli részétől Mexikó északi részéig húzódik, így az Amerikai Egyesült Államok nagy részén megtalálhatók. A vörös hiúz jól alkalmazkodó ragadozó emlős, mivel sokféle élőhelyen képes megélni, például erdőkben, erdőszéleken, félsivatagokban, mocsaras vidékeken, de városok mellett is. Bár az ember terjeszkedik az élőhelyén, a vörös hiúz állományok stabilak és egészségesek.

A kifejlett hiúz hossza a fejétől a jellegzetes, csonka farka tövéig átlagosan 80-85 cm, a farok10-20 cm hosszú, vállmagassága körülbelül 40-60 cm. A hímek súlya 6,5-18,5 kg közötti, a nőstényeké 4-15 kg. (A valaha pontosan mért legnagyobb hiúz 22,2 kg-ot nyomott.) Az angol neve "bobcat" a csonka farokra utal.

A vörös hiúz alkalmazkodó állat, a lombhullató- és a fenyőerdőket kedveli, de a többi hiúztól eltérően megél Florida mocsaras vidékein, Texas sivatagos részein, de a hegyvidékeken és a mezőgazdasági területeken is megtelepszik. Pettyes bundája jól álcázza az aljnövényzetben és a sziklás helyeken.

Az állomány nagyságát a zsákmány bősége, az odúk száma és a környezet zavartalansága határozza meg. Kerüli azokat a helyeket, ahol az időjárás viszontagságos.

Széles mancsain nesztelenül oson a területén, és villámgyorsan elkapja zsákmányát, például a nyulat, pézsmapockot és madarakat. Emellett rovarokat, rókákat, házi macskákat, rágcsálókat, fiatal szarvasokat és halakat is elejt. A zsákmány kiválasztása élőhelytől, évszaktól és annak bőségétől függ.

Mint a legtöbb macskaféle, a vörös hiúz is magányos és területvédő. A terület határát karomnyomokkal, vizelettel és ürülékkel jelöli meg. Éjszakai vadász, bár tevékenységének nagy részét hajnalban és alkonyatkor végzi, körülbelül 3-3 órát mindkét alkalommal. Minden éjszaka körülbelül 4-10 kilométert tesz meg a megszokott ösvényein.

Szokásai az évszakok változásával módosulnak, mivel ősszel és télen inkább áttér a nappali életmódra. Ez a változás a zsákmányállatok viselkedése miatt is történik, mivel azok az év ezen részeiben inkább nappal tevékenyek