|
"Nagyítóval és Távcsővel a Természetért" DÖNTŐ Nagy öröm számunkra, hogy idén részt vehettünk a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság és a ZOO-DEBRECEN mellett a "Nagyítóval és Távcsővel a Természetért" elnevezésű tanulmányi verseny szervezésében. A két írásbeli forduló után a legjobb 10 csapat vett részt a döntőben, melynek helyszínéül az állatkert szolgált. A feladatok próbára tették a résztvevők elméleti és gyakorlati tudását, valamint az ügyességüket is. A gyerekek nagyon felkészültek voltak, a feladatokat nagy lelkesedéssel oldották meg, miközben bejárták az állatkert területét, ezzel is élményeket szerezve. Minden csapatnak köszönjük a részvételt és gratulálunk az elért eredményekhez! Külön köszönet illeti a felkészítő pedagógusokat és a szülőket a lelkiismeretes munkájukért, hiszen nélkülük nem lehetett volna ilyen sikeres ez a verseny. 2026. 05. 18. Még több fénykép a Természettár Facebook oldalán. Elérhető közvetlen a Facebookon, vagy a www.termeszettar.hu lap fő oldaláról.
|



















>
>











Vissza
a kezdőlapra
Vissza
a PROGRAMOK/ LÁTOGATÓINK 2026. menübe