Az európai mókus




Az európai mókus, közönséges erdeimókus vagy vörös mókus (Sciurus vulgaris) az emlősök (Mammalia) osztályának a rágcsálók (Rodentia) rendjébe, ezen belül a mókusfélék (Sciuridae) családjába tartozó faj.

A népi nyelvben nevezik cibókának, evetnek vagy kelempájsz madárnak is.

Élőhelye Európában és Ázsiában sávszerűen-délen a Földközi-tengerig, északon Észak-Skandináviáig, keleten pedig Kínáig és Koreáig terjed. Angliában a keleti szürkemókus kiszorította élőhelyéről. Csak Skóciában maradt egy kis európai mókus-kolónia, amely tulajdonképpen egy alfaj. Magyarországon közönséges.

Az európai mókus fej-törzs-hossza 21 - 30 centiméter, farokhossza 15 - 25 centiméter, testtömege az évszaktól függően 250 - 500 gramm, (nyáron kisebb).

Szájszervei alkalmasak a csonthéjas termések felnyitására. Kicsi lyukat rág a termés hegyesebbik csúcsán. Fogait vésőként alkalmazva alsó metszőfogait a lyukba mélyeszti, felső fogait a héjra préselve szétfeszíti azt. A mókus az állkapcsában lévő két metszőfogat - más rágcsálókhoz hasonlóan - oldalirányban is tudja mozgatni. Alsó fogait harapófogóként vagy csipeszként használja.

   

A mókus csontváza és koponyája

A téli bunda a nyárinál vastagabb, sötétebb és szürkébb, a fülön levő szőrpamacs is sokkal hosszabb. Bundájában a barna árnyalatai uralkodnak, bár színezete a mély feketés-barnától az egészen világos vörösesbarnáig terjedhet. Hasi oldala mindig világos, a színváltozatok előfordulása az élőhelytől függ. Lombos erdőkben és városi parkokban, ahol a tűlevelűek aránya kicsi, a vörösesbarna típus az uralkodó, míg a fenyőerdőkben szinte kizárólag csak feketés- vagy sötétbarna példányok találhatók.

      

Színváltozatok

Színezetük mindig a környezetbe való beleolvadást segíti elő. A sötét fenyőerdőben a sötétbarna mókus sokkal kevésbé tűnik fel, mint a rókavörös, és fordítva. Úgy tűnik azonban, hogy a színkülönbségek a mikroklímával is összefüggésben állnak. Mivel a vörös és vörösesbarna mókus elsősorban a melegebb és szárazabb, míg a sötétbarna a hidegebb és nedvesebb élőhelyekre jellemző, így nem kizárólag a ragadozók miatt alakul ki az uralkodó színváltozat. A különböző típusok néha egymás mellett is előfordulnak.

A tapintószőrök hosszúak és érzékenyek, a mókusnak a fején kívül még a mellső mancsán, hasán és faroktövénél is vannak érzékeny tapintó szőrszálai.

   

Tapintó szőrszálak a fejen és a mellső lábakon

Farka kormány és ejtőernyő, amikor fáról fára ugrál, mászáskor egyensúlyozásra, éjjel "takaróként" szolgál, a farokmozgás tükrözi a mókus hangulatát.

      

Elrugaszkodás, repülés, felkészülés a landolásra

Fáról fára ugrásai olyan gyorsan követik egymást, hogy szabad szemmel nehéz megítélni ugrásainak hosszát. Ágvégről ágvégre veti magát, lehetőleg a felső csúcsra, gyakran 4 - 5 méter távolságra és mindig fentről lefelé. Ha a fa csúcsától indul, akkor még messzebbre is elugrik. A földön ugrálva ~ 50 centiméteres távolságokat tesz meg egy-egy szökkenéssel.

Hátsó lábain 5, míg mellsőkön 4 ujj található, jól fejlett, a mászást elősegítő karmokkal. A tapadást talppárnái biztosítják. Karmai lehetővé teszik, hogy lefelé éppen olyan fürgén mozogjon a fatörzsön, mint felfelé.

   

A hátsó és a mellső lábak

Látása nagyon fejlett, nagy látótérrel rendelkezik, színlátása is kiváló. Kis súlya lehetővé teszi, hogy a fa koronájának külső részein és a vékony gallyakon is biztonságosan közlekedjen.

Az európai mókus élőhelye a legkülönbözőbb erdőtípusok, a síkságtól egészen a hegyvidékig. Nagyobb kertekben és városi parkokban a mókus hamar barátkozik és könnyen etethető.

Az állat annyira megszokhatja az ember látványát, hogy idővel a kezünkből is elfogadja a felkínált mogyorót, diót, egy azonban biztos: teljesen megszelídíteni nem lehet.

   

Jól alkalmazkodott a fán való életmódhoz. Rendkívül fürge, szüntelenül táplálék - fenyő- és egyéb magvak, mogyoró vagy gomba - után kutat.

Előszeretettel fészkel odvas fák üregeiben. Ennek hiányában magasan, a fatörzs közelében, ágakból gömb alakú fészket készít, ebben alszik és hozza világra kölykeit.

   

Odú jellegű természetes fészek kívülről,

   

és belülről

Szívesen elfoglalja a madarak számára kihelyezett költőodút is, kölykeit ebben hozza világra és neveli fel.

Mivel túlnyomórészt nappal mozog, könnyű megfigyelni. Tápláléka lehet toboz, fakéreg, növényi nedvek, bükkmakk, mogyoró, bogyók, gombák, rovarok, tojások, de zsákmányol madárfiókákat is.

      

   

Ősszel több helyen raktárt hoz létre mogyoróból és bükkmakkból, hogy át tudja vészelni a telet. Valódi téli álomba (lecsökkent testhőmérséklettel) nem merül, csupán felváltva alszik és pihen. Ahogy kevesebbet mozog, tápanyagigénye is lecsökken.

A városi mókusok még rövid téli nyugovót sem iktatnak be életükbe, mivel eleségük nagy részét a köztéri és az építményeknél elhelyezett hulladékgyűjtőkből képesek fedezni.

      

Guberáló mókus

Előszeretettel fosztogatják a madáretetőket is, elriasztják éhes tollas barárainkat és a számukra nem megfelelő eleséget szétszórják.

   



   

A kártétel megelőzésére és a mókusok éhségének csillapítására célszerű "mókusmenza" dobozt készíteni, melynek elején üveg vagy átlátszó műanyag lap van, fedele pedig megemelhető.

A dobozba a mókusoknak megfelelő táplálékot tegyünk! Gyorsan rájönnek hogyan juthatnak csemegéjükhöz.

A mókus párzási időszakban a legaktívabb, ilyenkor a hím valóságos vadászatot rendez a nőstény után. Az év többi részében azonban inkább "egyedülállóként" él. Csak a városi környezetben fordul elő többedmagával, még viszonylag kis területeken is, ha rendszeresen etetik. Parkokban hosszú távon is meglehetősen nagy állománysűrűség tartható fenn.

Az erdőkben azonban folyamatosan és nagymértékben ingadozik a létszáma. Azokban az években, amikor bő a makktermés, vagy sok a lucfenyőtoboz, a mókusok erősen elszaporodnak, hiszen dúskálnak a táplálékban.

Legfőbb ellensége a héja és a nyuszt. A héja villámgyors, meglepetésszerű támadással ragadja meg, ha a mókus túlságosan a fakorona külső részeire merészkedik. A nyuszt ezzel szemben ügyességben felveszi a versenyt a mókussal. A fák ágain üldözi, és bár a mókus könnyebb, és vékonyabb ágak is elbírják, a nyuszt távolabbra tud ugrani.

   

A héja és a nyuszt

Az ivarérettséget 11 hónaposan éri el. A párzási idő rendszerint december és július eleje között van. A vemhesség 38 napig tart, ennek végén a nőstény 1 - 6, többnyire 4 - 5 utódot hoz a világra. Évente kétszer is ellik. A kölyökmókusok születésükkor csupaszok és zárt szeműek. A kölykök 7 hetesen már szilárd ételt is esznek, és 10 hetesen van az elválasztás. Az állat 2 - 3 évig él.

   

Újszülöttek és 5. hetes mókuskölykök



A vemhes nőstény általában tartalék fészkeket is rak, veszély esetén gyorsan át tudja menekíteni kölykeit a biztonságosabb helyre.

Különböző színű példányok párosodásakor az utódok között keverékek is lesznek. A színtípusok élőhely szerinti szétválása miatt azonban ezek viszonylag ritkák.

Különösen a sötétbarna "fenyveslakó mókus" reagál nagyon a luctoboz-termés évről évre igen számottevően eltérő mennyiségére. Jó tobozos évek csak hosszabb időközönként vannak. Ekkor sok utód születik, és az állománysűrűség többszörösére nő, mivel ez a mag rendkívül tápláló eleség, és ráadásul könnyen el is tartható. A mókus nagyon ügyesen bánik a tobozzal. Naponta 10 - 15 lucfenyő-tobozt fogyaszt, erdeifenyő-tobozból pedig több mint százat.

   

Lúc- és erdeifenyő tobozai

Speciális harapással nyitja fel a pikkelyt, míg az eléggé kihajlik, vagy le is esik. Így fér hozzá a magokhoz. Egy erdeifenyő-tobozzal 3 perc alatt végez. Ebben körülbelül 30 mag van, ami összesen mintegy 0,2 grammot nyom. 100 - 150 tobozból álló napi adagja tehát testtömegének körülbelül 5 százalékát teszi ki. A mag olyan tápláló, hogy ez a mennyiség még némi zsírtartalék képzéséhez is elegendő. Tűlevélből a mókusnak testsúlya 20 százalékát kellene elfogyasztania ahhoz, hogy ugyanannyi tápértékhez jusson.

A mókus húsát nemcsak régen, de még ma is fogyasztják az emberek. Az Egyesült Királyságban manapság is kapható egyes üzletekben.

   

   

Botanika Vissza a kezdőlapra                                    Botanika Vissza a EMLŐSŐK menűbe