Régen volt



Az első természetbúvárok minden bizonnyal az ősemberek voltak. A fennmaradt, híres barlangrajzok remekül mutatják a gondos és pontos megfigyeléseket.

A korai embereknek az életben maradáshoz szükséges volt a környezet ismerete és az állatok viselkedésének tanulmányozása. Később, - a többi természettudomány fejlődésével együtt – a biológiai ismeretek dobogós helyre emelkedtek a csillagászat és a matematika mellé.

A természetes szükségletek kielégítésén túl is gyűjtöttek állatokat, növényeket, mind tudományos, mind esztétikai céllal. Végül is kijelenthetjük, hogy ezek már gyűjtemények voltak, s ne felejtsük el, hogy még időszámításunk előtt vagyunk.

Egyiptom, Kína és a Perzsa birodalom rakta le a természettudományos alapokat, majd az ókori Görögországban Arisztotelész a „Historia animalium” munkájában rögzítette megfigyeléseit. A csoportosítás ugyan nem a mai rendszertan alapján történik, - mint ahogy a római Plinius sokkötetes „Historia naturalis” művében sem – de ezek a művek korukban kiemelkedőnek számítottak.

A középkori természetbúvárok már sok, a tényeknek megfelelő adatot rögzítettek, a nagy, akár több éves felfedező hajóutak pedig élőlények hihetetlen tömegének felfedezését, leírását, bemutatását és gyűjtését tették lehetővé.

Az új fajok hol csodálatot, hol borzongást váltottak ki a kor emberéből. Ne feledjük el, hogy nem volt TV, vagy mozi, a szórakozást, a tájékozódást az ismeretek közlésére szolgáló, nyomtatott könyv jelentette. A főúri palotákban, a vidéki szalonokban napi szinten tartottak felolvasásokat.

A könyveket, - hogy olvasmányosabbá tegyék – rajzokkal, metszetekkel illusztrálták. A felfedezők, szinte minden gyűjtőútra vittek magukkal jól rajzoló művészeket.

Rengeteg, mai napig fennmaradt csodaszép munka található az ilyen korú és típusú könyvekben, de a festők, képzőművészek is megörökítették a természetet és teremtményeit.

Persze a kor nem volt mentes a túlzásoktól. A korabeli kiadásokban még bőven találunk griffmadarakat, sellőket, egyszarvúkat, vagy képzeletszülte tengeri szörnyeket. (Raffaello: Hölgy egyszarvúval)

Ennek egyik oka, hogy a szerző és az illusztrátor ugyan soha nem látta a lényeket, de hallomásból, vagy hosszú történetmesélés során papírra kerültek a hajót megtámadó, a fél legénységet elrabló csodalények. A másik ok, az akkori állatkertek cseppet sem hasonlítottak mai állatkertjeinkhez. A cél akkoriban a bemutatás, a szórakoztatás volt, az állatok igényeit nem vették figyelembe. A pótlás – újbóli befogásból – nem okozott nehézséget. Ezek az állatkertek sokszor inkább vásári menazsériákhoz hasonlítottak, mintsem az állatok és a faj fenntartásához, szaporításához alkalmas létesítményhez.

Az akkori cirkuszok is tömve voltak torz, mutáns, vagy szándékosan deformált lényekkel. A szemfényvesztés kifizetődő volt, a nézőközönség pedig remekül szórakozott.

A sziámi-ikrek, a szakállas nő, az óriások/törpék mellett mindig volt egy műhalfarokba bújtatott lány – mint sellő –vagy egy kihegyezett fogú férfi – mint vámpír.

A nyugati társadalom Rousseaui gondolatmenete – miszerint „vissza a természethez!” – fertőzte a lakosságot. A felfedezések által megismert növény és állatdömping elárasztotta Európát.

Beindult a gyűjtés. A gazdag, tehetős polgárok kastélyai, házai megteltek természeti kincsekkel.

Kitömött állatok, csiga- és kagylóhéjak, lepke- és bogárgyűjtemények, soha nem látott egzotikus növények érkeztek.

A tudomány számára ez egyre nagyobb gondot okozott, mivel a rengeteg újdonság adatok, nevek nélkül zúdult a természetbúvárokra.

Az áttörést a svéd természetbúvár, Carl von Linné hozta, aki megalkotta az úgynevezett kettős nevezéktant. Linné az egymáshoz hasonló élőlényeket kategorizálta, csoportokra osztotta. Ezzel létrehozta a korai taxonómiát. Az osztály, rend, nemzettség, faj kategóriák ma is használatosak, s a rendszertan alapját képezik.

Minden élőlény két szóból álló (latin alapú) nevet kapott, melytől kezdve egyszerűbb, áttekinthetőbb lett a rendszer. Linné többszöri világkörüli útja során fajok ezreit írta le tudományos pontossággal, mai követelményeknek is megfelelő módon.

Az akkori természetbúvárok a gyűjtőútról hatalmas anyagmennyiséggel érkeztek haza.

Noha akkoriban nem volt lerabolva, kizsákmányolva a természet, mint napjainkban, a ritkaságok, újdonságok már akkor is remek befektetésnek számítottak.

A természeti kincsek iránt olyan előkelőségek is érdeklődtek, mint Nagy Katalin cárnő, aki pénzt nem kímélve finanszírozta az expedíciókat.

A korabeli természetbúvárok és gyűjtők által létrehozott gyűjtemények alkotják ma is számos világhírű múzeum alapját.

Botanika Vissza a kezdőlapra